6. fejezet

Mint megígértem, most hosszú fejezet jön :) Nem is írok mást, irány olvasni!

Ma teljesen nyúzottan keltem. Talán a sok bőgés tette ezt velem. Így mégsem mehetek suliba! Tiszta táskás a szemem! De raktam fel még egy réteg alapozót. Így hát magabiztosan indultam el otthonról, fogalmam sem volt róla, mi lesz még ma...

*

A kapuban most is ott voltak a menőcsávók, de Ő most nem volt velük. De miért nem örülök neki, hogy nem kell látnom? Miért vagyok emiatt szomorú? A srácok nagyon megvetően néztek rám. Mintha legalábbis megöltem volna a haverjukat, és eltemettem volna a kertben. De ez még semmi. Mindenki undorodva méregetett. Végre odaértem Ash-ékhez, bíztam benne, hogy ők meg nem fognak arcon köpni, vagy valami ilyesmi. De szerencsére ők ugyanúgy fogadtak, mint bármikor máskor:

-Szia Kris!-köszöntek egyszerre.

-Sziasztok! Nem tudjátok, miért néz rám mindenki úgy, mintha kannibál lennék?- oké, hülye kérdés volt, pont ők ne tudnák?

-De, ami azt illeti, tudjuk...- na mit mondtam?

-És? Mondjátok már el!-erre behúztak a lánymosdóba, Ash benézett az ajtók alá, nem volt ott senki.

- Szóval? Mondjátok már!

- Ki mondja el? –kérdezte Ash Nikkitől.

-Mondd te!

-Én? Miért pont én?

-Mert csak!

-Mostmár elég! Azonnal mondja el valaki mi folyik itt!- kiabáltam.

-Oké. Akkor mondom én-kezdte Ash – Amikor tegnap hazarohantál, akkor Joe és Rob...hát, szóval veszekedtek...

-Ez enyhe kifejezés.-szólt közbe Nikki.-Ordítoztak. Rob teljesen kikelt önmagából, olyasmiket mondott, hogy: ,, Na és, milyen az ágyban?´´ mármint rád értette, meg elhordott téged minden ribancnak, meg lotyónak, aztán amikor mindenki azt hitte, hogy a pasid behúz neki egyet, Joe megfordult és elment. Csak úgy. Azóta senki nem látta.

- Oké, innen had folytassam én! – szólt Ash.

-Micsoda? Még nincs vége? – kérdeztem remegő hangon.

-Nem kicsim. Figyelj! Ma reggel Joe focista haverjai jól összeverték Robot a parkolóban. De úgy igazán. Azóta az iskolaorvosnál van. Senki nem tudja mi van vele. Nem engedték be hozzá a barátait sem.

Mostmár sírtam. Muszály volt. Aggódtam Robért. Joeért is. Eldöntöttem, hogy bemegyek Robhoz. Nem érdekel, ha az a nővér nem enged be. Akkor is be kell mennem.

-Kris ne sírj! –mondta Ash, de én fogtam magam, és eljöttem onnan. Utam egyenesen az iskolaorvoshoz vezetett.

A nővér szerencsére éppen kiment cigizni. Meg kávézni. Megnyugtattam magam, és bementem.

Mikor beléptem a kis kórterembe, be volt húzva a függöny az egyetlen ágy mellett, így Rob nem láthatott engem. A függöny alól kilátszottak a lábai, így tudtam, hogy ül. Bementem a függöny mögé, és igazam volt. Az ágy szélén ült. Még mindig nem látott, mert a jeges törölközőt szorította a szeméhez és az arcához. Biztosan azt hitte, hogy a nővér vagyok, mert felém nyújtotta a kezét, ami sebes volt. A kötszer előttem volt, gondoltam miért is ne? Én is betudok kötni egy kezet. Gondolom... Óvatosan érintettem a bőrét, mire felszisszent, de elkezdtem bekötni a kezét. A felénél megkérdezte, hogy

 utána elmehet-e. Nem válaszoltam, mert abból nyilván megtudná, hogy nem a nővér van itt. Inkább gyorsabban kezdtem el kötni a kezét, hogy egyáltalán ne vegye észre, hogy én voltam az, és kislisszolhassak.

De már késő volt. A törölközőt elvette a szeméről és kb. ugyanolyan ijedt arcot vághattunk mind a ketten. Ő nyilván nem rám számított, hanem egy őszülő öreg nénire, én meg nem számítottam arra, hogy azok a rohadékok így megverték. Tele volt foltokkal és véraláfutásokkal az arca, egy helyen be is kellett varrni a sebet, a szája is fel volt repedve. Hogy tehették ezt vele?

Már vagy 2 perce csak így bámultuk egymást, én féltéssel, és sajnálattal, ő pedig megvetéssel, undorral és talán gyűlölettel, amikor végre megszólaltam:

-Hogy vagy?

-Mi a faszt keresel itt? – oké, mostmár biztos, hogy gyűlölettel néz rám!

-Bekötöttem a kezedet.-mondtam, mert időközben kész lettem vele. – Nehogy megköszönd!-mondtam keserűen, amikor továbbra is csak bámult.

-Nem is fogom! Senki nem kérte, hogy idegyere.

-Senki nem kérte, hogy összevissza hazudozz rólam. Akkor nem lennél itt.

- Menj el!-mondta agresszívan, de nem féltem tőle. A keze megsérült, úgysem tudna megütni.

- Nem. – mondtam, és a két lába közé helyezkedtem, mert kicsit terpeszben voltak. Ő még mindig az ágyon ült, és így nem is nagyon tudott felállni, és elmenni, hacsak nem bök félre.

- Menj el!-mondta kicsit hangosabban, de nem érdekelt.

- Nem megyek sehová. – fogalmam sem volt, mi lesz ennek a vége, vagy, hogy mit akarok, de megöleltem. Így, hogy ő ült, én pedig álltam, kb. egy magasságban volt a fejünk, ezért szorosan, de vigyázva, nehogy fájjon neki, átkaroltam a nyakát. Mélyen beszívtam az illatát, mert ki tudja, mikor érezhetem legközelebb. De nem az történt, amire számítottam. Nem lágyult el, és ölelt vissza, nem kért bocsánatot, hanem az egyik kezével a csípőmnél fogva húzott magához, a másikkal pedig a melleimet, kezdte el taperolni. Ezt. Nem. Hiszem. El. Ilyen bunkós seggfejet még a világ nem látott. Csak az a baj, hogy nagyon is jólesett, amit csinált. Simogatott, és a nyakamba puszilt. Nem csókolt, csak puszilt, majd olyat mondott, amitől mindent elfelejtettem. Úgy értem, mindent, amit kb. 5 másodperccel azelőtt még

 éreztem. Azt, hogy milyen jó a karjaiban lenni, hogy perzseli a bőrömet az érintése, hogy simogatja a bőrömet a lehelete, és hogy meg akarom csókolni. Mindezt pár mondattal söpörte ki a lelkemből, és mindenhonnan. Egyszer és mindenkorra elegem van belőle. Ugyanis ezt mondta:

-Tudtam én, hogy meggondolod magad, te kis kurva. Lovagolj meg, és húzz innen a büdös picsába! De előre szólok, hogy fizetni nem fogok! – mindezt teljes közömböséggel, bele a szemembe.

 2 könnycsepp gördült le az arcomon. Ennyire még soha nem bántottak meg. Tegnap sem, amikor azokat a hazugságokat állította rólam az egész ebédlő előtt. SOHA! És az a legrosszabb, hogy még mindig a szemébe néztem, és a karjaim a nyaka körül voltak, ráadásul semmi kedvem nem volt innen elmozdulni. Arra vártam, hogy csöngessenek be végre, de nem, pont ma megy ilyen lassan az idő. Rob meg csak bámult rám. Azt hittem, ha látja, hogy mennyire megbántott, akkor legalább egy picit kimutatja, hogy van szíve, és szomorúságot, megbánást látok majd a szemében, de nem. Semmi ilyesmit nem láttam benne. Úgy látszik, komolyan gondolta, amit az előbb mondott, mert a felsőmet kezdte el felfelé húzni, majd kigombolta a nadrágomat is. Én meg csak álltam ott, mint egy fasz, és néztem az arcát. Nekem még mindig jóképűnek látszott, annak ellenére, hogy szinte a felismerhetetlenségig össze volt verve.

Hihetetlen, hogy azon gondolkozom, hogy mennyire jóképű, miközben itt bőgök előtte, ő mégis képes vetkőztetni közben. Hogy lehet, hogy egy ilyen pasit még jóképűnek találok? Hogy lehet, hogy ennyire akarom őt? És hogy hagyhatom, hogy játszon velem? Hiszen nyilvánvaló, hogy csak meg akar dugni. Ezért összeszedtem magam, visszagomboltam a nadrágomat, a felsőmet is visszaigazítottam a helyére, majd azt mondtam:

- Hát, ha nem fizetsz, akkor sajnálom, de most megyek.

Nem mondhattam azt neki, hogy mennyire megbántott, nem mutathattam ki, hogy milyen gyenge vagyok. Mert nem is vagyok az. Csak mostanában...Nem is tudom mi van velem. Minden szarért elkezdek bőgni. Illetve, csak akkor, ha Robhoz van köze. Csak 2 nap alatt háromszor elbőgtem magam, és csak olyan dolgok miatt, amikhez neki volt köze. Nem hagyhatom magam ennyire befolyásolni. Egyszerűen nem.

Tudom, hogy sokszor eldöntöttem már, de most aztán tényleg komolyan gondolom: nem érdekel Rob, sem a bandája. Teljesen független vagyok tőle. Rá sem fogok nézni. Mintha nem is létezne.

Ez a tervem egész nap tökéletesen működött, még ebédszünetben is, ugyanis mi a lányokkal úgy döntöttünk, hogy inkább nem ebédelünk, és egy üres folyosón beszélgettünk. Muszály volt elmondanom nekik mindent, amit érzek, és amit nem akarok érezni Rob iránt. Meg minden szemétséget, amit csinált. MINDENT. Ezzel ment el az egész fél órás ebédszünet, de egyikünk sem bánta. A végén elmondták a véleményüket is, meg tanácsokat adtak. Hát nem édesek? Azt mondták, hogy még ők sem láttak ekkora taplót, mint Rob, és hogy mostantól ők is utálni fogják őt. Meg az egész bandát. És azt tanácsolták, hogy próbáljam meg elfelejteni őt, meg ilyesmi... Szóval lényegében csak azokat a dolgokat mondták el, amikre már én is rájöttem. De azért jól esik, hogy így törődnek velem.

Viszont még ma, a hét utolsó napján sem képesek máshol bandázni, mint az iskola kapujában. Felvettem a napszemüvegem, a sötétített lencsén keresztül majd nem fogják látni, hogy őket, pontosabban Őt nézem. De amikor már csak 2 méterre voltam tőlük, és vészesen közeledtem, Rob rámnézett, és megszólított:

-Hé, cica!

Úgy tettem, mint aki nem látja, hogy neki beszélnek - pedig a napszemüveg mögül végig őt néztem -,  és mentem tovább, de amikor mellettük akartam elmenni Rob elém állt, és nem engedett tovább. Próbáltam kikerülni, de mindig az utamba állt. Ilyen nincs. Tudtam, hogy nem enged el, ezért hátrébb léptem, és felnéztem rá.

-Mi kéne? – hoppá, ez kicsúszott. Mostmár biztosan a szexre fog célozgatni. Miért nem kérdeztem inkább azt, hogy: Mi van?

- Tudod te azt! – na mit mondtam?

-Kapd be! –mondtam és elindultam. Sikerült kikerülnöm, azt hittem, hogy megúszom a további terrort, de nem. A karomnál fogva rántott vissza magához, olyan erővel, hogy a mellkasának csapódtam. Mostmár midenki minket figyelt körülöttünk.

-Nem, nem mész sehová, csak az autómba.

-Nem megyek veled sehová!

-Ó, dehogyisnem! Ugyanis meggondoltam magam! Hajlandó vagyok érted fizetni. – A szemeim kikerekedtek, a szívem is kihagyott egy pár másodpercre, majd folytatta a nyilvános meglázásomat.- Mivan, most nem vagy szolgálatban? Reggel még nem így gondoltad.

Minden erőmet összeszedtem, és eltoltam magamtól.

-Hogy én mennyire gyűlöllek! – mondtam, nem olyan hangosan, mint ő beszélt, de körülöttünk azért hallhatták.

-Hogy ez engem mennyire nem érdekel! Akkor, mennyi lesz?

Majd elővette a pénztárcáját. Elborult az agyam. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy mennyi ember van körülöttünk, vagy hogy ma már kapott egyszer, nem is keveset. Megütöttem. Nem csak megpofoztam, mint általában a nők szokták a pasit, aki bunkó velük. Egy jobb horoggal kiütöttem. Ebben az ütésben minden benne volt, minden harag és gyűlölet, amit iránta érzek. De arra azért nem számítottam, hogy ennyire nagyra sikerül, és felszakadt rajta az a seb is, amit bevarrtak reggel. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy odamenjek-e hozzá, de aztán csak úgy eljöttem. Még jó, hogy a barátai gyorsan elkapták.

A nagy adrenalin közepette fel sem tűnt, hogy vérzik a kezem. Nem voltam benne biztos, hogy van otthon kötszer, ezért inkább beugrottam egy gyógyszertárba. Volt ott egy kb. 40 éves emberke, mögé álltam be a sorba. Ismerős volt a hangja, de nem tudtam hová tenni. Aztán akkor jöttem rá, hogy ki ő, mikor az eladó szólt hozzá:

-Ez minden Mr. Pattinson? – anya főnöke!

-Mr. Pattinson? Richard Pattinson? – muszály volt megszólítanom.

-Igen én vagyok az! – meglepetten nézett rám. Mintha már láttam volna ezt a nézést valahol.

- Jónapot! Kristen Stewart vagyok, Jules lánya.

-Jónapot! Igaz is, beszéltünk már telefonon! Hát mit keres, egy ilyen kishölgy egy gyógyszertárban?

- A kezemre kell kötszer.

-Óh, valakinek úgylátszik rossz napja volt, ki haragította ennyire magára?- nézett a véres kezemre - Ha akarja szólok a fiamnak, hogy intézze el az illetőt, ő is a közeli gimnáziumba jár.Maga is, nem igaz?

-De, igen. Viszont semmi szükség rá, hogy szóljon neki, remélem már leszállt rólam az a...Mindegy, hagyjuk! Hogy hívják a fiát, lehet, hogy ismerem?

- Egy évfolyammal feletted jár, Robert a neve. De mindenki csak Robnak szólítja. Rendes fiú, igazán büszke vagyok rá! – nem hittem a fülemnek. De legalább már tudom, hogy hol láttam azt a nézést...

-Hát az is lehet rá! Majd ha hazaért, nézze meg a fia arcát! Jah, és kérdezze meg, miért kapta! –mutattam neki a kezemet – Aztán utána legyen rá büszke!

Ezzel kisétáltam az ajtón. Nem hiszem el, hogy anyám főnökének a fia. Nem akarom elhinni.

*

Nem volt kedvem hazamenni, a parkban sétálgattam, a kezemre pedig egy papírzsepit szorítottam. Aztán, mikor már a sokadik kört mentem a parkban, eszembe jutott valami, ami megrémített. Lehet, hogy az imént intéztem el anyám kirúgását? Mi van, ha az a mocsok valami hazugságot fog rólam állítani? Vagy az anyámról, ami miatt majd kirúgják őt?

Már délután fél 5 volt, amikor hazaindultam, akkorra átgondoltam, és arra jutottam, hogy ennyire még Rob sem lehet szemét. Az anyám nem én vagyok. Nem rá haragszik, hanem rám.

Hál´ istennek anyám nem ült otthon sírva, hanem még dolgozott. Remélem tényleg nem rúgják ki...

 Mikor anya hazaért, leült mellém a kanapéra, és elkezdett beszélni arról, hogy milyen napja volt, hogy milyen rendes a főnöke, meg ilyesmik. Nem is igazán figyeltem, viszont egyszercsak olyasmiről kezdett beszélni, amire felkaptam a fejemet.

- És képzeld, a főnököm, Richard el szeretne jönni hozzánk vacsorára! A feleségével, és a fiával együtt! Akkor hívott fel, amikor már hazafelé jöttem, fogalmam sincs, hogy mi lelte hirtelen, de még most hétvégén szeretnének eljönni. És ragaszkodott hozzá, hogy te is legyél itthon! Állítólag azért, mert a fia nagyon szeretne megismerni téged, de szerintem ehhez semmi köze sincs a fiának... Olyan volt, mintha valaki azt motyogta volna a háttérben, hogy: ,,Apa, ne! Kérlek!´´ Biztosan ő akar valamit! Lehet, hogy elő akar léptetni engem! Biztosan! Csak a fiára akarja fogni. Különben is, ha annyira meg akarna ismerni téged, az iskolában tenné! Biztosan elő akar léptetni! Elő fognak léptetni! Kislányom! Hallasz? Előléptetnek! A kedvenced lesz vacsorára! Cékla! CÉKLA! Zöldre festem a hajam! És lenyírom kopaszra! Te egyáltalán nem figyelsz?

-De! És minek fested zöldre, ha utána úgyis kopaszra nyírod? A céklát meg felejtsd el! – az az igazság, hogy minden szót hallottam, es figyeltem is, de végig a kifogásomon gondolkoztam hogy hová mehetnék el holnap, vagy vasárnap este.

Remélem Rob apja nem elég furfangos, és nem akar majd vasárnap eljönni, amikor úgysem mehetek sehová! Ennyire nem lehet okos! Holnapra meg csak egy jó ürügy kell, és kész. – Melyik napon jönnek? Mert holnapra már megbeszéltem egy találkozót a csajokkal! Nem tudok itt lenni, sajnálom!

-Akkor jó, mert vasárnap jönnek. Akkor úgysem mehetsz sehová, mert másnap iskola!

- Szuper!

-Jut eszembe! Holnap délelőtt veszünk neked valami szép szoknyát, és egy csinos felsőt, mert semmi nőies darabod nincs! Meg egy magassarkú is kéne!

-Itthonra minek magassarkú? Mezítláb is elmászkálok, hisz majdnem mindenhol szőnyeg van!

-Egy estét kibírsz! Most pedig menj aludni, mert holnap korán keltelek!

Felvánszorogtam a lépcsőn, lezuhanyoztam, majd bevágódtam az ágyamba. Előre féltem a másnapi vásárlástól...