3. fejezet

Hosszú rész lett, szóval legyetek hálásak és írjatok pár sort pls!! köszi, és jó olvasást!

Reggel 10 perccel korábban keltem, hogy legyen időm mindenhová átsántikálni. Hát mit mondjak? Ma sem vagyok sokkal szebb mint tegnap. Muszály lesz sminkelnem, pedig annyira nincs kedvem...

Anya készített reggelit. Már ha annak lehet nevezni azt, hogy elugrott a boltba péksütiért... De azért rendes volt tőle. Megreggeliztem, és átöltöztem, ugyanabba mint tegnap, csak most egy piros inget vettem fel, és fekete topot. Az övet meg inkább hanyagolom, teljesen elszorította tegnap a beleimet.

A lábam nagyon bedagadt, de anya azt mondta nem visz el orvoshoz, mert ő sem kérhet rögtön az első munkahetén szabit, meg én sem hiányozhatok rögtön az első héten. Végülis igaza van. De azért gáz, hogy nem fért bele a cipőbe a lábam, ezért csak bekötötte és egy vastag zoknit húztam rá. Még jó, hogy még nem kezdődött el az esős időszak, az aztán szívás lenne! De már így is eléggé az. De senki nem szólhat egy büdös szót sem! Nem tehetek róla, hogy ott az a baszom repedés a járdán!

*

Na vajon kiket láttam meg először a suliban? Hát persze, hogy a ficsúrokat. Tegnap ott röhögtek rajtam, aztán meg jópofiznom kellett velük, ma meg rám sem néznek. Na jó, lehet, hogy azért, mert még nem szálltam ki a kocsiból?

-Akkor szia anya!-köszöntem el tőle.

-Szia kicsim! És nehogy most meg a nyakadat törd ki!-nézett rám szúrós tekintettel.

Erre nem válaszoltam semmit, inkább kiszálltam, nagyon óvatosan és lassan elindultam. A menőcsávók rögtön idenéztek. Meg a cicababáik is, mert megint velük voltak. De az a magas szőke-hogy is hívják?- megint egyedül volt. Mivan? Nem harapnak a halak? Bár nem tudom ki tudna neki ellenállni... Persze rajtam kívül. Még jó, hogy rám nem kezdett nyomulni. Jól behúztam volna neki. Gondolom...

Közben elértem őket és ők köszöntek! Komolyan! Pedig azt hittem el is felejtettek... Áhh, a francba, nem is nekem köszöntek, csak a 4. srácnak, akit meg sem kérdeztem hogy hívják... De Jackson-nak szólítják, gondolom akkor ez a neve. De mért jár az agyam állandóan körülöttük? Szarok rá, hogy mit csinálnak. Szarok rá, hogy mindigelfelejtemanevét egyedül van! Bemegyek és tanulok. Utána hazamegyek, és soha többé nem gondolok rájuk.

*

Éppen azon gondolkodtam az ebédlőben, hogy milyen salátát egyek a csirkemellhez, mikor valaki mellém állt és mély hangon megkérdezte:

-Hogy van a lábad Kristen?-felnéztem és Ő állt ott! Akinek soha nem tudom a nevét, az a magas szexi gazdag szőke!Jah és beképzelt! Bassza meg! Most mit mondok? Vagy egyszerűen csak nem említem a nevét! Igen! Ezaz! De ő honnan tudja az enyémet? De bakker, mit is kérdezett?

-Tessék?-na szuper, most aztán értelmesnek tűnhetsz. De ki nem szarja le, mit gondol?

-Csak azt kérdeztem, hogy van a lábad.-mosolygott féloldalasan. Mi a francért nincs ennek csaja? És mi a francért érdekel ez engem?

-Őő...hát nem is tudom- ennyit birtam kinyögni. Szuper. Ügyes vagy Kristen!

-Oké. Szerintem azt válaszd.-mutatott az előttem lévő két salátából az egyikre.

-Kösz, de én is eltudom dönteni mit kérek.-majd szedtem a másikból, majd leültem Ash-hez és Nikki-hez.

-Mi volt ez Robbal? .-kérdezte Ash

-Kivel?-miről beszél ez?-Jah, az a magas szőke srác? Robnak hívják? Semmi sem volt vele. Mi lett volna? – Robék asztala a miénk mellett van, ezért, mivel én nem suttogva beszéltem, mint Ash, rögtön felém fordultak a srácok, mikor kiejtettem Rob nevét. – Ja, csak próbált rámsózni valami salátát, fogalmam sincs miért, talán övé a salátagyártócég, vagy mi? Van egyáltalán olyan, hogy salátagyártócég?

-Szerintem nincs.-mondta Nikki.

Erre mindenki elkezdett röhögni Ash, Nikki, Én meg a fiúk is a szomszéd asztalnál. Akiket ezért egy csúnya nézéssel jutalmaztam. Attól, mert ők a menőcsávók még nem kell mindenkin nevetni. Még ha ő is nevet saját magán. Csak Rob nem nevetett. A salátámat figyelte. Csaknem megmérgezte? És engem akart mementeni, azzal, hogy a másikat ajánlotta? Najó, azthiszem túl sok filmet nézek.

Éppen arról beszélgettünk, hogy tegnap Ash randizott egy fiatalabb sráccal és, hogy mennyire gáz volt az egész, mikor a számba vettem a villámmal egy kis salátát, de ugyanabban a másodpercben köptem vissza a tányéromba, majd vízzel leöblítettem a förtelmes ízt a számból. Erre a fiúk mindentudóan néztek át a szomszéd asztaltól, de Rob vigyorgott is. Bassza meg, most aztán nem tudja kivel kezdett. Direkt csinálta. Biztos, hogy tudta, hogy én a másikat fogom választani. BIZTOSAN! Majd elszánt gonosz tekintettel néztem a lányokra, akik riadtan bámulták a mozdulataimat. Megfogtam a salátástálat, kecses mozdulatokkal elindultam a kajakiadó felé, legalábbis mindnekinek úgy tűnt, de Rob mellett kellett elmennem, ezért mikor elléptem mellette, megfordultam, és az egészet a tökéletes hajára borítottam. Nesze neked gyereknap! Faszkalap!

Viszont mikor visszaindultam az asztalhoz, megragadta a karom, felpattant a székről, visszarántott magához, a másik kezemből kiverte a tálat, ami hangos csörrenéssel ért földet. Darabokban. A karomat nem szorította nagyon erősen, talán ha nagyon akarom ki is szabadulhattam volna, de nem igazán akartam. És ezt ő is sejthette. A testünk szorosan egymásnak préselődött, az arcunk is csak 10 centire lehetett egymástól. A szívem gyorsabban vert, a levegőt is szabálytalanul vettem, és kizárt, hogy ezt ne vette volna észre, olyan közel álltunk egymáshoz. De ez csak azért lehet, mert még soha nem volt igazi kapcsolatom. És még szűz vagyok. Ezért ez a fokozott lelkesedés egy ember közelsége miatt. Csak ez lehet az ok. Lehet, hogyha Ash, vagy Nikki jönne ilyen közel, akkor is így reagálnék. Ezeket a gondolatokat előtérbe helyezve bírtam ellökni magamtól, majd megszólalni:

-Kapd be, hülye pöcs, azt hiszed, csak azért, mert hüdemenő vagy mindenki elájul tőled? Hát képzeld: NEM!-ezt mind ordítottam, ezért valószínűleg mindenki tisztán hallotta, és síri csend lett az ebédlőben.

Majd az egyik tanár felállt, és beküldött minket az igazgatóhoz.

*

Mi a francért nincs ebben az irodában 2 fotel? Így a combunk állandóan összeér ezzel a bájgúnárral. Miért? Istenem MIÉRT? De végre szólított az igazgató. Bent meg csak van 2 szék! Legalábbis remélem. És igen! Van! Köszönöm istenem! Na jó, most ez olyan volt, mintha egy leprás mellett ültem volna, de számomra ez rosszabb volt. Sokkal rosszab. Mert egyszerűen még sosem éreztem ehhez hasonlót. Ilyen irritáló emberrel még nem találkoztam mint Ő. Lehet, hogy még senkit sem gyűlöltem ennyire? De mindegy is, inkább az igazgatóra figyelek. Vagy Robra. Azóta, hogy beküldtek minket, rám sem nézett. Én bezzeg lestem őt... De legalább nem vette észre. Hoppá, mit is gagyog ez a kopasz manuszka?

-...most pedig felállnak, és kezet fognak, majd barátsággal és szeretettel megölelik egymást, ezzel jelezve, hogy soha többé nem fognak összeveszni!

Nem bírtam tovább, muszály volt nevetnem! Mit nevetnem, röhögnöm!! A kezeimbe temettem az arcomat és úgy rázkódtam a röhögéstől. Kb. mint egy bagzó nyúl. De Rob meg se moccant. Kb. 10 másodpercig csak figyeltek engem az igazgatóval, majd fogta magát és felállt. Ekkor már én is abbahagytam a röhögést, mert láttam, hogy csak rám vár. Kelletlenül felálltam, és a kezemet nyújtottam neki, de ő közelebb jött és szorosan átölelt. Egyszerűen muszály volt visszaölelnem. A mellkasát szagolgattam a szürke pólóján keresztül, remélem nem vette észre... Nem szuszogtam hangosan... Legalábbis remélem, mert amint megéreztem az illatát teljesen elvesztettem az eszemet és megszűnt a külvilág. Még többet akartam! Belemarkoltam a hátán a pólójába, még közelebb húzva magamhoz. Egy kicsit biztosan összegyűrődött. Mármint a póló. De kit zavar?

Közben észre sem vettem, hogy ő már nem ölel engem, csak én csimpaszkodok belé, mint egy kismajom. Ezt felfedezve szélsebesen engedtem el és mentem ki az irodából. Nem akartam ránézni. Fogalmam sincs mit láttam volna az arcán. Meglepettséget, ijedtséget, vagy azt a bizonyos féloldalas mosolyt? De úgy látszik erre muszály lesz rájönnöm, mert ott hagytam a táskámat, és kizárt, hogy ne fussak vele össze. De majd próbálom kerülni a szemkontaktust. A titkárnő szobájában futottunk össze,de a nőci nem volt ott. Azt gondoltam, hogy Rob észre sem fog venni, ezért gyorsan elmentem mellette, mire megszólított:

-Kris! Hová mész?

-Ott hagytam a táskámat-mondtam még mindig háttal neki.

- Tudom.-mondta flegmán. De behúznék neki egyet!

Erre megfordultam és a táskám a kezében volt. Bakker. De vak vagyok...

- Kösz.-motyogtam, de ezzel még nem intéztem el- És csak a barátaimnak vagyok Kris!

Erre viszont olyasmi történt, amit nem gondoltam volna. Közelebb jött és a testünk megint egymásnak simult, mint az ebédlőben nemrég.

Most viszont tudtam, mi lesz a vége. Az, hogy én ordítozni fogok vele, és az igazgatónál kötünk ki, akitől nem mellesleg csak ajtó választ el minket. És akkor nem fogjuk megúszni egy öleléssel.

Ezért, mikor szóra nyitotta a száját, azzal a kezemmel, amelyikben nem a táskám volt, a szájára raktam a mutatóujjamat és inkább én beszéltem:

- Mért jösz hozzám mindig ilyen közel? Az előbb is mi lett a vége? Az igazgatónál kötöttünk ki...-most viszont ő rakta a kezét a számra, az én kezemet meg elbökte a szája elől, és megint nagyon flegmán azt mondta:

- Ha rajtam múlt volna, teljesen más lett volna a vége.-mondta a féloldalas vigyorával. Na itt telt be nálam a pohár. Viszont most nem akartam, hogy bárki meghallja, úgyhogy nem ordítoztam:

-Te nem vagy normális! Ez a második napom a suliban, a lábam teljesen be van dagadva, mert jól elcsesződtem, az igazgatóhoz is beküldtek, hozzáteszem MIATTAD! És még van pofád azt mondani, hogy megdugnál? Hát kösz szépen! Mért nem szerzel magadnak valami csajt?

-Miből gondolod, hogy nincs? Csaknem kémkedsz utánam? – már megint ez a vigyor! Jaj, de letörölném a képéről!

- Csak szeretnéd!-ez talán kicsit hangosabb volt, mint kellett volna, és az igazgató kijött az irodájából, de hála istennek, Rob belökött a sarokba egy szekrény mögé, ahová nem láthatott be. De ennek is volt ám hátránya: én háttal álltam Robnak, és a szűkös hely miatt tökéletesen éreztem a fenekemnek nyomuló vágyát. Akaratlanul is megmozdítottam a csípőmet, mire Robtól egy sóhajtást hallottam. Elmosolyodtam, de arra nem számítottam, hogy mielőtt kislisszolhatnék a relytekhelyről (mert időközben az igazgató visszament az irodájába), megragadja a csípőmet és még erősebben szorít magához. Erre már én is felnyögtem, de a szám elé kaptam a kezemet, és reméltem, hogy Ő nem hallotta meg. De sajnos nincs ekkora mázlim. A kezei feljebb vándoroltak hasamra, amíg az én egyik kezem még mindig a számon volt, a másikkal pedig hátranyúltam és a hajába téptem. Felszisszent, kicsit

meg is sajnáltam, de nem érdekelt, máshogy nem tudtam volna megállítani ezt a pofátlan taplót.

-Ebből nem eszel!-mondtam neki, majd kimentem, a táskám a földön volt, felkaptam és mivel már vége az összes órának, ezért kimentem, ahol összefutottam Ash-el. Nikki már ebéd után hazament, ugyanis valamilyen dokihoz kellett mennie.

-Szia Kris! –köszönt mosolyogva.

-Szia! Hát te meg mitől vagy így feldobva?

-Csak jó kedvem van. Talán baj?-ilyen hülye kérdést...

-Dehogyis, ne hülyülj már! Inkább örülök neki!- mondtam mosolyogva.

-De te meg mitől vagy így kipirosodva? Mutasd magad!-erre elkezdte az arcomat tapizni.Közben Rob is kijött és minket figyelt.-Te jó ég Kris! Te lázas vagy! Biztosan a lábad miatt! Ne hívjak orvost? Mintha a légzésed is szaggatott lenne! Biztosan jól vagy?-visította. Ha nem hallotta legalább a fél udvar, akkor senki sem. Ráadásul Rob megvetően, de egyben mindentudóan nézett rám. Az isten baszná meg! Mért kell nekik mindig ott bandázni, ahol én vagyok?

-Kris? Itt vagy? Jól érzed magad? Nehogy elájulj itt nekem!

-Jaj, dehogyis, semmi bajom! Csak lennék már otthon!

-Rendben, akkor mész?-nézett rám szomorúan.

-Igen, de holnap találkozunk!-majd adtam neki két puszit az arcára és elindultam. Az egyébként 10 perces út most 25 lesz majd, mert még mindig nagyon sántítok.

*

Jól esik most egyedül itthon lenni. Anyám csak valamikor korán reggel jön haza, mert elutaztak NY-ba a főnöke magángépével egy megbeszélésre. Üvöltetem a zenét, és senkit nem zavar. Állva eszem kézzel, és senki nem prédikál nekem. Sorozatot nézek, és senki nem pofázik bele. Mostmár legalább felfogtam, hogy José-Armando mért csalta meg Paulinát. Mert egy büdös kurva, azért!!! De csengettek, én meg tiszta zsír vagyok. Vagyis csak a kezem meg a szám, de épp elég ez nem? Inkább mosok kezet, mielőtt kinyitom. Viszont addigra meg elmegy. De ha fontos akkor megvár. Mire ezt végig gondoltam, már megmostam a kezemet és nyitottam is az ajtót. De mindenkire számítottam így este fél kilenckor, csak ezekre nem.

Ott álltak mind a heten az ajtóban. Én meg egy sortban és egy szakadt atlétában, melltartó nélkül! Jah és persze rajta volt még a kötés a lábamon. De mégis mi a francot keresnek ezek itt? De eszem ágában sem volt megkérdezni, becsaptam az orruk előtt az ajtót, pont Rob kidüllesztett szemei előtt. Mi a franc olyan érdekes rajtam? Kapják be. Honnan tudták meg, hogy egyedül leszek itthon? Csak Ash-nek és Nikki-nek mondtam el. Bár azt talán nem említettem, hogy ne mondják el senkinek... De már mindegy. Ezek meg majd csak eltakarodnak és nem szándékoznak egész éjjel az ajtóban állni. Én meg felvánszorogtam a szobámba és zenét hallgattam, majd nem sokkal később el is aludtam. De nem akarok holnap suliba menni!