18. fejezet

(Kristen)

Reggel megbeszéltem anyával, hogyha tényleg megemlíti nekünk is Mr. Tillman azt a tábort, akkor elmehetek. Különben is már érdekel egy ideje a színészet, de eddig nem volt rá lehetőségem, hogy kipróbáljam magam. Semmiképpen nem szeretném elszalasztani a lehetőséget.Csak egy zavaró tényező akad. Robert. Reméltem, hogy meggondolja magát, de nem lett szerencsém.

Én voltam az utolsó, aki megérkezett a kapuba a többikehez, és rögtön be is jelentettem, hogy elengedtek.

- Kris!- visított Ash – Ugye tudod, hogy imádlak? Rob is tegnap este beszélte meg a szüleivel, így mindenki jöhet! – és ezzel egy puszit nyomott az arcomra.

- Jaj, de szuper! Reméltem, hogy elengednek! – mondta Nikki, majd ő is megölelgetett.

- Nah, kislány! Akkor majd bulizunk egy jót! – mondta Kell, és megszorongatott fél kézzel.

Jackson is odajött és megsimogatta kicsit a hátam, mondván, hogy minél többen vagyunk, annál nagyobb lesz a buli.

Mindenki mellettem állt, csak Rob állt velünk szemben, és mintha nem igazán örülne annak, hogy én is megyek.  Nem is csodáltam, a tegnapiak után. Ezek után lehet, hogy azt is megbánta, mikor azt mondta, egyesítsük a két bandát. Én viszont nem. Kel és Jackson is rendesek voltak velünk. Ash és Nikki pedig odáig voltak értük, persze csak barátilag.

Ash hangja szakított ki a gondolataimból.

- Rob, te nem is örülsz, hogy jön? Teljes lesz a csapat!

- De, örülök! – mondta egy elég gyenge álmosollyal.

- Nem látszik! Mindenki idejött körülujjongani, te meg állsz ott, mint egy fasz! – igen, ez Nikki, ami a szívén, az a száján. Legalábbis mostanában ilyen a stílusa...

- Jah, csak ez a bajod? – mondta, és ezek után minden olyan hirtelen történt.

Rob odalépett elém, végigimított egyik kezével az arcomon, aztán megcsókolt. Csak úgy. Hirtelen. A semmiből. Én meg lefagytam. Illetve nem egészen. Pár másodpecig hagytam, hogy az enyémekhez szorítsa ajkait, majd én is bekapcsolódtam a játékba.

Viszont mikor észrevette, hogy én is élvezem, azonnal elhúzódott tőlem.

- Mostmár boldog vagy? – vetette oda Nikkinek.

Mindenki csodálkozva bámult utána, mikor fogta magát és berohant az épületbe.

- Hú, csajszi, nem is mondtad, hogy ilyen komolyak a dolgok!

- Mert nem is! – szóltam rá Ash-re.

- De hát csak úgy ilyet csinál mindenki előtt... – folytatta Nikki

- Állj le! És menjünk be, nem csináltam meg a házimat, leírhatom rólatok?

- Persze hugi! – mondta azonnal Ash

- Akkor sziasztok! – köszöntünk el a fiúktól egyszerre.

Még az első óra előtt sikerült lemásolnom az egész napi leckéket, szerencsére nem volt sok.

Egész jól ementek a délelőtti órák, Mr. Tillman tényleg bejelentette a tábort, jelentkeztem is rögtön.

A szünetekben alig találkoztam valakivel a bandából, csak Ash-be és Nikki-be futottam bele egyszer, meg Jackson köszönt rám a folyosó másik végéből az egyik szünetben. Persze mindenki rám nézett egyből, én meg szokás szerint fülig pirultam.

Ezen az eseten kívül minden megszokott és nyugis volt. Csak az a baj, hogy az ebédszünet is megszokott volt, tehát egyáltalán nem nyugis.

 Ash-ékkel az ebédlő bejáratánál futottam össze, és egyenesen a közös asztalhoz mentünk, ahol a fiúk már eléggé jó hangulatban voltak, mindenki arcán fülig érő vigyor ült.

- Na, mi ilyen vicces? Én is nevetni akarok! – nézett rájuk bociszemekkel Ash.

- Áhh, semmiség! – mondta rögtön Kellan.

- Hát jó...- törődött bele Ash, miközben helyet foglaltunk mind a hárman.

Én megint Rob mellé kerültem, ami nem tett túl jót a szívemnek, ugyanis minden eddiginél gyorsabban kezdett el verni, főleg, amikor később evés közben egymáshoz ért a karunk is.

Nem igazán kapcsolódtam be a közben mellettem folyó beszélgetésbe, ahogy Rob sem.

Sokkal jobban lekötötte a figyelmemet Rob, akire lopva rápillantottam, szerencsére nem vett észre egyszer sem.

Mikor befejeztük a kajálást, újra megkockáztattam egy pillantást, de szinte megijedtem, mikor láttam, hogy Rob dermedt arccal bámul rám. Kábé olyan szemekkel nézett, mint egy gyilkosra szoktak. Tele volt a tekintete megvetéssel, és csalódottsággal.

- Mi van fiatalok, csaknem rosszul sikerült az este? Vagyis  a délután...-méregetett minket Kel.

- Reggel még nem úgy tűnt! – moslygott Nikki.

Gyorsan elkaptam a tekintetem Rob szemeitől és fenygetően néztem Nikki-re, aki rögtön elvonta Kel figyelmét is, szóval értette a célzást. Ash és Jackson semmit nem vettek észre ebből a kis közjátékból, inkább egymássla voltak elfoglalva. Mintha kedenének összemelgedni...

- Kristen...-szólított halkan Rob, szerintem rajtam kívül senki sem hallotta.

- Tessék? – kérdeztem, persze én is csak halkan.

- Te...mit gondolsz rólam? – nézett aztán a szemembe.

Teljesen lefagytam. Most erre mit mondjak? Hogy először úgy gondoltam, hogy egy hülye tapló, seggfej, bunkó, faszkalap..., de mostanra meg belehabarodtam? Először is nem hinné el. Másodszor pedig...Ő nyilván nem érez így. Még hasonlóan sem.

Kábé egy perc néma csönd és jópár mély sóhaj után végül Ő szólalt meg:

- Inkább hagyjuk. – mondta lemondóan.

- Ne! – mondtam kicsit hangosabban, mint kellett volna, közben megfogtam a karját. Meglepetten kapta rám a tekintetét.

- Mi van? Eszedbe jutott valami?

- Igen. Vagyis...nem.

- Hagyjuk, jó? Maradjunk az egyeszségünknél! Barátok. – az utolsó szót némi undorral ejtette ki, és enyhe grimaszt vágott közben, de nem igazán vettem figyelembe ezt. Végülis igaza van. Mi más lehetne köztünk?

- Rendben. Legyünk barátok!

- Nagyszerű…-mondta, majd abban a pillanatban becsöngettek.

VÉGE

xD nemhogy elhiszitek :D holnap jön a friss xD

Bocs, de ezt muszály volt.

18. fejezet - részlet

Ez már Kris szemszöge, csak szólok, nehogy félreértés legyen... xD






Mindenki csodálkozva bámult utána, mikor fogta magát és berohant az épületbe.

- Hú, csajszi, nem is mondtad, hogy ilyen komolyak a dolgok!

- Mert nem is! – szóltam rá Ash-re.

- De hát csak úgy ilyet csinál mindenki előtt... – folytatta Nikki

- Állj le! És menjünk be, nem csináltam meg a házimat, leírhatom rólatok?

- Persze hugi! – mondta azonnal Ash

- Akkor sziasztok! – köszöntünk el a fiúktól egyszerre.

17. fejezet

Késtem pár percet, bocsi!! De jó olvasást nektek! Puszi!

(Rob)

Nem hiszem el, hogy ennyire félreismert. Jó, azért belegondolva minden oka megvan rá, hogy így gondolkodjon rólam. Mert az elején tényeg csak úgy gondoltam rá, mint egy lyukra. De aztán ma, amikor bevallotta, hogy szűz, nem ijedtem meg, és nem futottam világgá, mint egyszer. Igen, egyszer megtettem. Keyla-val. Szemétség volt. Ő megbízott bennem, azt akarta, hogy én vegyem el a legbecsesebb kincsét, mire én jól ott hagytam.

De Kristen más. Őt féltettem. Nem akartam bántani. Ezért gondolkodtam el, és csak némán néztem ahogy öltözködik, de aztán észbe kaptam. Valószínűleg azt hiszi, hogy nem akarom Őt így. De téved! Ezt a tudomására is adtam. De megint úgy viselkedett, mint mikor megismerkedtünk. Lenéző volt, mint aki már ismer, és tudja rólad, hogy rossz ember vagy.

Akkor bepipultam. Nem mondhat ilyeneket, amígy nem ismert meg. Mert nem tudja milyen vagyok. Egyáltalán nem olyan, amilyennek gondol.

Megint megijedtem, mikor elment, utána akartam rohanni, de az ajtóban megálltam, hallottam ahogy sír. Nem értettem. Még Ö van megbántva?

Aztán álltam ott egy ideig, gondoltam, hogy észbe kap, mert nem tudja merre jöttünk. Igazam lett. Pár perccel kesőbb hallottam a kopogást.

Felvettem a rideg maszkomat, kemény voltam vele, és durva. Pedig mennyire nem akartam ezt. De még mindig bántott, hogy ítélkezik felettem.

Mikor beszálltam a kocsiba, láttam, hogy nagyon mosolyog. Nem értettem, mi ez a hirtelen hangulatváltozás. Meg is kérdeztem, de aztán megint ugyanolyan elutasító volt, és ismét szomorú lett. Amit utána mondtam egyáltalán nem gondoltam komolyan, csak egy kicsit fel akartam Őt piszkálni, de nem ment. Teljesen beleegyezett, hogy Ő bizony elmeháborodott.

Majdnem kimondtam, hogy én is megőrülök, csakhogy én érte, de inkább befogtam.

Mikor kiszállt, a combjánál fogva visszahúztam, de aztán inkább nem mondtam semmit.

Csak túlbonyolítanám a dolgokat. Különben is, mit mondtam volna? Hogy fontos nekem? Hogy féltem, és azt akarom, hogy velem legyen? Valószínűleg csak kinevetett volna.

Én egyáltalán nem érdeklem már. Miért is érdekelném? Hisz csak egy nőcsábász vagyok, akinek nincs szíve... Legalábbis szerinte.

De mostmár gondoljon amit csak akar. Nem törekedett rá, hogy megismerjen, illetve csak ma, de csak azért, mert azt hitte hogy hüde féltékeny vagyok. Mondjuk az is voltam. De soha nem kérdezett volna meg, ha nem sejti, hogy neki is köze van a dologhoz.

Mikor hazaértem, azonnal felrohantam a szobámba, nem akartam meghallgatni anyám hegyibeszédét. Bezártam magam után az ajtót, és elterültem az ágyamon. Épphogy csak lefeküdtem, csörgött a telefonom. Kel volt az.

- Heló. – köszöntem neki fáradtan.

- Szevasz haver! Mi az? Ennyire kifárasztott a kiscsaj? – vihogott.

- Bár úgy lenne... – sóhajtottam.

- Na, mi az? Nem úgy történtek a dolgok, ahogy eltervezted mi? Van az úgy, ne aggódj! Nemsokára úgyis térdenállva fog könyörögni, hogy az ágyadba mászhasson!

- Nem, egyáltalán nem fog! – kezdem bepipulni, Krisről ne beszéljen így! – Ő nem olyan!

- Na, mi az? Csaknem belezúgtál? Nem gondoltam, hogy ilyen komoly...

- Hagyd abba! Ez bonyolult.

- Átmenjek? Vagy találkozzunk valahol? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz!

- Persze, tudom, de nekem most semmi kedvem a szerelmi életemről csevegni. Inkább holnap beszéljünk.

- Várj csak! Szerelmi élet? Akkor tényleg....?? Aztakurva!

És akkor döbbentem rá, hogy elszóltam magam. Ilyen nincs. De hát nem is szeretem! Csak egy véletlen elszólás volt. Vagy csak magamnak nem akarom bevallani? De nem, az képtelenség.

Kis idővel később gyomrom jelezte, hogy ideje lenne magamhoz venni valami táplálékot, ugyanis régen volt már ebédszünet...akkor sem igazán a kajámmal foglalkozta, hanem inkább Kristennel.

Lementem a konyhába, ahol anya éppen egy répával küszködött. Úristen, ez miért lett ennyire kétértelmű?

Akaratlanul is eszembe jutott, hogy Kris milyen jót szórakozott rajtam délután. Akkor még minden rendben volt. De azóta rájöttem, hogy milyen lenéző tud lenni.

De észbe kaptam, hogy már megint rajta gondolkodom, és inkább odamentem anyához, kivettem a kezéből a kést, és megélesítettem.

Értetlenül bámult rám, én meg szintén értetlenül rá.

- Talán így könnyebb lesz felvágni nem? – kérdeztem.

- De, csak olyan feltűnően kerültél engem egész délután, nem hittem volna, hogy majd pont este jösz le, ráadásul segíteni...

- Anya, a délutánit inkább felejtsd el, oké? – kérdeztem reménykedve, hogy igent mond, de megint nem csalódtam anyámban.

- Miért? És mégis mi történt? Mióta vagytok ilyen jóban Kristennel? Tegnap még nem így volt. Most meg megismertétek egymás kívül-belül... – mondta répaszeletelés közben, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy ilyen kétértelmű mondatokat mond nekem.

-ANYA! – szóltam rá kissé hangosabban a kelleténél – Bocs, csak...nem úgy van, ahogy azt gondolod!

- Szóval mégsem...

- Nem! – vágtam rá egyből, gondoltam hová akar kilyukadni.

- Hogy-hogy? – most komolyan neki kéne elmondanom? – Az anyád vagyok Robert! Pont előttem titkolózol? Az istenért! Most szépen leülsz, és elmondod, mi történik közted és a között a kislány között! Nem szoktam kérdezősködni a barátnőidről, ezt te is nagyon jól tudod.- bólintottam, mert valóban nem szokott – De most látom, hogy van itt valami más is, nem csak egy kalandot akarsz. És ez a Kristen valóban aranyos lány, kitűnő válsztás lenne, egy komolyabb kapcsolatra. Jobb, mint az a Cindy volt...

Cindy nevét még mindig undorral ejtette ki. Nagyon rossz szemmel nézte, amikor megcsalt engem, és azt is, hogy megbocsátottam neki. Pár napig még megpróbáltuk utána együtt, de aztán inkább elköltöztek. Azóta sem tudja senki, hogy hová mehettek.

-Hagyjuk Cindy-t!

- Persze, persze, tudom! De ülj már le! Vagy fel! – sürgetett anya.

- Oké. – mondtam, majd felültem egy bárszékre a pulthoz, így hátulról láttam anyámat, ahogy sürög forog.

Csak ültem csendben, de tudtam, hogy nem tudom ezt a végtelenségig húnzi, vallanom kell. Anya sem bírta már sokáig, Ő törte meg a csendet.

- Szereted? – természetesen tudtam, kire gondol, de nem akartam még magamnak sem bevallani az érzéseimet. Ha egyáltalán vannak érzéseim...

- Kit? – kérdeztem, mire a válla felett egy olyan pillantást kaptam, hogy úgy döntöttem, inkább nem játszom tovább a hülyegyerekt. – Oké, megadom magam!

Anya kíváncsi tekintettel fordult felém, a pultnak támaszkodva. Vettem egy mély levegőt, és miközben kifújtam, csak annyit mondtam:

- Nem tudom.

Anya úgy látszott, hogy nem lepődött meg, hanem közelebb jött, a kezével felemelte a fejemet, és azt mondta:

 - Én viszont igen! – majd otthagyott.

Ilyen nem létezik! Hogy-hogy Ő tudja, ha még én sem tudom?

Mindenesetre a vacsi készen lett, így kettesben leültünk enni. Halálos csöndben.

Kb. 5 perc után már nekem lett elegem, és megkérdeztem:

- Apa hol van? - hülye kérdés...Jobb nem jutott eszembe?

- Dolgozik. – felelte anya. Hát mit mondjak...nagyon meglepett a válasz...

- Aha. Gondoltam. – Ügyes vagy, Rob! Ez aztán beindította a beszélgetést.

- Mi a helyzet azzal a táborral? Mész? – anya persze megoldja helyettem...

- Igen, szeretnék. Ha lehet...

- Perszehogy! Örülök, ha egy kicsit kimozdulsz.És hová is mentek pontosan?

- Santa Monicába. – mondtam felvillanyozottan.

- Hmm...tengerpart. Van egy olyan érzésem, hogy nem kifejezetten a színészkedésről fognak szólni a napjaitok. Kristen is megy? – egyből eszembe jutott, hogy délután még én beszéltem rá Őt, hogy jöjjön. Remélem, hogy meggondolta magát...

*

De a reményem hiábavaló volt. Reggel már mindenki a kapuban állt, Ő jött utolsónak. Hatalmas vigyorral a képén bejelentette, hogy reggel megbeszélte az anyjával, és jöhet. Nem kérdés, hogy mindenki örült ennek, csak éppen én nem...

16. fejezet

Itt van, végre, megérkezett :) Jó olvasást!

(Kristen)

Csak bámultam a szemibe, amiből leginkább meglepettséget tudtam kiolvasni, de volt ott még valami, amiről nem tudtam mi lehet az. Talán féltés, vagy esetleg aggódás. De az semmiképpen nem lehet, hiszen nem érez irántam semmit.

- Kisfiam, remélem nem megint a pornócsator... – hallottam Claire hangját. Már nem tudta befejezni, leejtette a kezéből a csészét, ami egy hangos csörömpöléssel ért földet. – Sajnálom, kisfiam! Nem akartam zavarni. Feltakarítsam ezt?- nézett a csészedarabkákra maga elé.

- Anya, inkább ne!- mondta ingerülten az anyjának, aki a legjobbkor rontott be. Rob épp szólásra nyitotta a száját.

De várjunk csak! Pornócsatorna? Te jó ég? Ilyen hangos lettem volna?

Claire távozott a szobából, óvatosan becsukva maga mögött az ajtót.

Rob még mindig nem mozdult rólam, gondolom eddig az anyja miatt, hogy ne lásson a fiából egy kicsit többet a kelleténél, de most nem értettem, miért nem mozdul, és küld el.

Végigsimított az arcomon, aztán végre valahára megszólalt.

- Komolyan? T...tényleg? – látszott, hogy megdöbbent.

Bólogattam. Rob pedig felkelt rólam, és feltérdelt az ágyon, de most felém fordulva.

Lassan én is felültem, majd körbenéztem, hogy hol találom a felsőmet. Végül kiszúrtam egy sarokban. Gyorsan felpattantam, és gyors léptekkel odamentem érte, majd magamra kaptam.

Rob közben végig követett a tekintetével, de én most nem akartam ránézni. Minél hamarabb el akartam tűnni onnan.

Mielőtt kinyitottam az ajtót még visszapillantottam Robra. Még mindig engem bámult, komor arccal.

Kimentem a folyosóra, és próbáltam emlékezni, hogy merre is kell menni.

Mikor már a nappaliban voltam, eszembe jutott Claire. Vajon ő itt van még valahol? De aztán arra jutottam, hogy inkább nem akarom tudni, és minél hamarabb igyekeztem eltűnni, de aztán a bejárati ajtóból vissza kellett fordulnom a cipőim miatt. A nappaliban maradtak.

Viszont mikor megfordultam, megláttam Robot a lépcső aljában.

Megint belemerültem a szemeibe, de aztán gyorsan elfordultam és elindultam a cipőmért. Igyekeztem nem elsírni magam, de már szinte kibírhatatlan volt a csomó a torkomban.

Mikor már majdnm elértem a kanapét, Rob pár lépessel átszelte a köztünk lévő távolságot, és a karomnál fogva maga felé fordított.

- Mi bajod? – még hogy nekem mi bajom?

- Semmi. Mi lenne? – magam is meglepődtem, hogy nem bőgtem el magam. Még a hangom sem csuklott el.

- Miért viselkedsz most így? Én nem küldtelek el. – látszott rajta, hogy tényleg nem érti.

- Tényleg nem. De nem is mondtál semmit. – mondtam neki, miközben lehajtottam a fejem.

Éreztem, hogy már késő, és könnyek folynak végig az arcomon. Miért nem bírtam tovább tartani?

- Nem, nem mondtam. Mert megijedtem. Sajnálom. – olyan lágy volt a hangja, szinte simogatott. És majdnem el is hittem neki, amit mondott. De csak majdnem.

- Ugyan, mitől ijedtél meg? – néztem mostmár rá.

- Ne sírj! Hé, Kris! – mondta, miközben letörölte a könnyeimet – Nincs semmi baj! De azért elmondhattad volna hamarabb is! Akkor nem támadtalak volna le.

Felhorkantam. Nem hittem neki.

- Miért nem hiszed el? Miért csinálsz úgy, mintha ismernél? – kezdett mérges lenni, és felemelni a hangját. Megijedtem tőle, és még jobban kezdtem sírni. Mivel már elengedte a karomat, lassan megfordultam és elindultam a cipőmért. Mikor végre elértem, leültem a kanapéra, és elkezdtem felhúzni. Remegő kézzel nem volt valami egyszerű, de megoldottam.

Mikor végre sikerült felvennem, még mindig szótlanul néztem fel Robra. Ugyanott állt, mint az előbb, és szomorú arccal figyelt. Nem tudtam mire vélni a szomorúságát.

- Mi az? – kérdeztem kicsit félve. És persze szipogva.

- Semmi. Mit érdekel? – szólt vissza keményen – Majd erre is kitalálsz magadnak valami jó kis sztorit.

Fájtak a szavai. Lehet, hogy talán mégsem olyan, mint amilyennek gondoltam? Talán a kemény, csak szexre hajtó Rob egy álca?

Óvatosan odasétáltam hozzá, és a kezembe vettem lehajtott fejét, majd felemeltem, így kénytelen volt a szemembe nézni.

- Én a te sztoridra vagyok kíváncsi. – mondtam neki.

Most Ő horkant fel.

- Eddig is megvoltál nélküle. Gondolj, amit akarsz! Most pedig menj el! – utasított, miközben egy nem túl finom mozdulattal lebökte a kezemet az arcáról.

Csendben felkaptam a táskámat és eljöttem. Mikor kiléptem az ajtón, még jobban rámtört a zokogás. Mikor kicsit sikerült megnyugodnom, végre elindultam. Tettem pár lépést, de még a ház előtt eszembe jutott,  hogy fogalmam sincs, merre kell mennem. Nem volt más választásom, vissza kellett mennem. Hátha legalább hazavisz, és nem akarja, hogy felfaljon valami vadállat! Illetve, inkább, hogy megtámadjon egy szatír. Nem hinném, hogy vadállatok vannak errefelé.

Kelletlenül mentem vissza, majd bekopogtam. Szinte azonnal kinyílt az ajtó, Rob nem tűnt valami meglepettnek. Meg sem kellett szólalnom, a kocsikulcs a kezében volt, és gyorsan elment mellettem, de mivel nem mentem azonnal utána, félúton a kocsihoz visszafordult.

- Mi az? Talán tudod, merre jöttünk? – kérdezte idegesen.

- Nem... – mondtam, de inkább csak tátogás volt.

Aztán elindultam utána én is. Megint kinyitotta nekem az ajtót, most megúsztuk baleset nélkül is. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott a bénaságom.

Rob is meglátta az arcomra kúszó vigyort, meg is kérdezte az okát, miközben beindította a kocsit.

- Minek örülsz ennyire? – kérdezte gúnyosan.

- Semminek. – mondtam lehangoltan.

- Ugye tudod, hogy csak az elmeháborodottak szoktak a semmin nevetni?

- Akkor lehet, hogy én az vagyok. – mondtam, mintha mi sem lenne természetesebb. És biztos voltam benne, hogy tényleg őrült vagyok. Ő tesz azzá. De ezt nem osztottam meg vele. Lassan megérkeztünk a házunkhoz.

- Kösz. – motyogtam, majd készültem kiszállni a kocsiból, de a combomnál fogva lefogott.

Kérdőn néztem vissza rá, mintha mondani akart volna valamit, de aztán lehajtotta a fejét, és felsóhajtott, aztán csak ennyit mondott:

- Nincs mit.

Majd elengedett.

Rohamléptekkel száguldottam a szobámba, magamra zártam az ajtót, és elterültem az ágyamon. Egyáltalán nem volt kedvem tanulni, gondoltam, hogy majd holnap szünetekben megoldom.

Nem tudom, hány óra lehetett mikor elaludtam, de reggel eléggé álmosan ébredtem. És akkor még nem is sejtettem, mi vár rám aznap...

16. fejezet - részlet

Ilyenkor döbbenek rá, milyen szemét kis gonosz dög vagyok én... xD De fogadjuk el! :P   Ennél a kis részletnél nincs komihatár, természetesen, de azért örülök a komiknak, mint mindig :)

Csak bámultam a szemeibe, amiből leginkább meglepettséget tudtam kiolvasni, de volt ott még valami, amiről nem tudtam mi lehet az. Talán féltés, vagy esetleg aggódás. De az semmiképpen nem lehet, hiszen nem érez irántam semmit.

- Kisfiam, remélem nem megint a pornócsator... – hallottam Claire hangját. Már nem tudta befejezni, leejtette a kezéből a csészét, ami egy hangos csörömpöléssel ért földet. – Sajnálom, kisfiam! Nem akartam zavarni. Feltakarítsam ezt?- nézett a csészedarabkákra maga elé.

- Anya, inkább ne!- mondta ingerülten az anyjának, aki a legjobbkor rontott be. Rob épp szólásra nyitotta a száját.

De várjunk csak! Pornócsatorna? Te jó ég? Ilyen hangos lettem volna?

Claire távozott a szobából, óvatosan becsukva maga mögött az ajtót.

Rob még mindig nem mozdult rólam, gondolom eddig az anyja miatt, hogy ne lásson a fiából egy kicsit többet a kelleténél, de most nem értettem, miért nem mozdul, és küld el.

Végigsimított az arcomon, aztán végre valahára megszólalt.

15. fejezet

Megint Rob szemszög J Aztán a következő rész megint Kris lesz. J 

(Rob)

- Robert! Ülj le a kanapéra! – parancsolt rám apa.

- Oké. Mondjad!

- Mi történt az arcoddal? Kristen tette ezt veled? – ezt meg honnan tudja? Észrevehette rajtam az értetlenséget, ezért folytatta.- Találkoztam vele, és nagyon ki volt borulva. Valamint utalt rá, hogy nézzem meg az arcodat. És az öklét mutogatta. Nem értem én a mai fiatalokat fiam, de ez a lány nekem egészen szimpatikus. Nem akarom, hogy vele is csak játszadozz. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyünk hozzájuk vacsorára vasárnap. Ott pedig szépen békét köthettek. És megígéred neki, hogy nem fogod többé zaklatni.

- De én nem zaklatom, apa! Ő is akarja...-majdnem elszóltam magam.

- Mit akar?

-Semmit, semmit... Hagyjuk! A vacsoráról pedig ne is álmodozz!

- Válogasd meg a szavaidat! Igenis elmegyünk hozzájuk! Felhívom Jules-t.

Aztán felhívta. Végig próbáltam könyörögni neki, hogy ne tegye, de nem engedett.

*

Szombaton egész nap csak henteregtem az ágyamban, főleg Kris járt az agyamban. Úgy éreztem szétrobbanok, ha nem szerzem meg magamnak.

Délben anya is bejött, hogy megnézze az arcomat, rendesen le lettem szidva. Apa persze semmit nem mondott neki Krisről, nem akarta felzaklatni. Én meg pláne nem, ezért én sem mondtam neki semmit. Nem is lenne mit mondanom. Nem érzek iránta semmit. Azt meg nem fogom a saját anyámnak ecsetelni, hogyan akarom Őt megszerezni. Mert nem akarok többet...azt hiszem. NEM!! Tudom, hogy nem akarok többet! Jaj, Rob, mibe keveredtél...

*

Vasárnap fogalmam sem volt, hogy mi vár rám majd este. Azt gondoltam, hogy Kris majd egyszerűen figyelembe sem vesz. Erre meg jön azzal a ruhájával, amiből rögtön arra következtettem, hogy miattam vette fel.

Aztán felhívott a szobájába. Nem mertem hinni a fülemnek. Nem gondoltam volna, hogy aztán Ő maga ajánlkozik fel nekem.

Amikor végre először megcsókolhattam ismeretlen érzések törtek rám. Nem csak vágyat éreztem. Azt akartam, hogy neki jó legyen. Semmi mást. Nem érdekelt, hogy hol vagyunk, hogy a szüleim lent vannak, és nyugodtan beszélgetnek. Nem érdekelt más, csak Kristen.

Megrpóbált ellenállni, és elmenekülni, de visszahúztam az ágyra és simét birtokba vettem Őt az ajkaimmal és kezeimmel egyaránt. Viszont valami változott. Már nem élvezte. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnt. Csak feküdt, mint egy darab fa. Nem láttam értelmét folytatni. Elfordultam tőle, nem akartam látni, ahogy esetleg undorral néz rám.

Egyszercsak azt vettem észre, hogy kiszalad. Gondoltam hányni megy. Egyértelmű, hogy nem akar már engem. Pedig amikor megcsókoltam még úgy tűnt élvezte. És eddig bármikor, ha hozzáértem, megremegett. Már a puszta közelségemtől is zavarba tudtam hozni. Nem tudom, hogy mi történt.

Aztán egyszercsak meghallottam egy ajtócsapódást, majd hogy Mrs. Stewart Kris nevét kiabálja. Nem értettem, hogy mi történik, de hirtelen valami furcsát éreztem a mellkasomban. Aggódtam. Érte. Érte aggódtam. Még szinte soha nem éreztem ezt. Ilyen mértékű aggódást.

Lerohantam a lépcsőn, ahol az a látvány fogadott, hogy anya és apa Mrs. Stewart-ot vigasztalják a bejárati ajtó előtt.

- Merre ment? – kérdeztem tőlük, mikor odaszaladtam hozzájuk.

Nem hittem el, hogy képes csak így elmenni, mindenki szétaggódja magát miatta. Ez egy nagyváros, nem egy kis falu, vagy mittudomén. Ráadásul alig egy hete költöztek ide. Mégis mit gondolt?

Ezeket a gondolataimat nagyjából neki is elmondtam, amikor végre utolértem. Elég messzire eljött, pedig alig pár perce futott el. Az en kabátom volt rajta, éppen szagolgatta, amikor megfordult. Nem tudtam, hogy magától tette, vagy azért, mert meghallotta, hogy jövök. De valószínűleg magától, mert eléggé meglepődött. Én meg akkor lepődtem meg, mikor egyszercsak megcsókolt. Már tényleg nem értettem semmit. Az előbb még nem akart engem...aztán most meg csak úgy lesmárol? Ki érti a nőket... Főleg Kristent.

Eldöntöttem, hogy ez így nem fog működni. Közelebb kell hozzá kerülnöm, de már nem csak azért, hogy végre megkapjam. Már én is meg akaratam ismerni. Így pedig semmi esélyem nála.

Másnap mikor megláttam, hogy Joe-val jött suliba, azonnal elvetettem ezt az ötletemet.

Már nem akartam tőle semmit. Aztán elhívott ebédszünetben beszélgetni.

Nem volt kedvem menni, de gondoltam még egyszer megpróbálok hatni rá. Szerencsém volt.

Még Joe is pont akkor jött be, mikor éppen csókolóztunk. Nem hittem el, hogy mekkora szerencsém van. Ezek után szóba sem fog vele állni. Legalábbis szerintem. Ezek után egyetlen férfi sem lenne képes együtt lenni valakivel. Már többször kapott minket rajta hasonló helyzetben.

Akkor, ott a szertáran mégis erőt vettem magamon, és bocsánatot kértem. Nem kellett hazudnom, tényleg bántott, hogy bántottam. Magam is meglepődtem, de tényleg ez volt az igazság.

Aztán az ebédlőben akaratlanul is eszembe jutott az, hogy miért is nem vagyunk már barátok Joe-val. Kris is ésrevette, hogy valami bajom van, ezért elkezdett kérdezősködni. Szerencsémre pont becsöngettek.

Egész órán még mindig csak Cindy járt a fejembe. Úgy tűnt, az egész napomat elcsesztem azzal, hogy ekezdtem rajta gondolkodni. De akkor még nem tudtam, hogy Kristen hajlandó lesz eljönni velem. Na jó, egy kicsit becsaptam, de a cél szentesíti az eszközt.

Azon már végképp meglepődtem, hogy egyszercsak az ágyban találtam magunkat, félreérthető helyzetben. Kris alattam feküdt, a levegőt nehezen vette a sikítozástól, bár reménykedtem benne, hogy azért részben miattam is.

- Most mi lesz? – kérdeztem.

- Csókolj meg! Kérlek! – meglepődtem a szavain, de teljesítettem a kívánságát.

Viszont azonnal eszembe jutott, hogy valószínűleg le fog állítani, mikor éppen belemelegedek a dolgokba, ezt pedig meg akartam előzni. Felültem, és elfordultam tőle.

Kis idő múlva apró kezeit éreztem a vállamon. Bevallottam neki, hogy féltem az egómat. Hát nem volt valami boldog. De aztán azt mondta, hogy kíván. Ezek után ismét felbátrodtam, és Kris megint meglepett, mert beleegyezett abba, hogy itt, és most az enyém legyen. Egyszerűen nem hittem a fülemnek.

A kezeit a nyakam köré kulcsolta, így húzott magávoz még közelebb. Mostmár elhittem neki mindent. Elhittem, hogy itt van a karjaimban. Egy szenvedélyes csók után áttértem a nyakaira. 

A pólója alá nyúlva simogattam, de muszály volt elszakadnom tőle, mire egy értetlen pillantást kaptam cserébe, de amint látta, hogy csak a pólómtól akartam megszabadulni, megnyugodott. Elkezdtem feljeb húzni a felsőjét, mire Ő felemelte a karjait. Pár pillanat múlva, már csak egy melltartó fedte gyönyörű felsőtestét. Kicsit mintha megijedt volna, talán túl sokáig bámultam.

- Csodálatos vagy!- mondtam neki.

Gyorsan levettem a nadrágomat is, mire most ő kezdett engem bámulni. Muszály volt elmosolyodnom. Visszatértem hozzá, és hátradöntöttem az ágyon. Mindenét végigsimogattam, minél többet akartam érezni belőle. Hevesen csókoltam, közben kigomboltam a nadrágját, de egyelőre nem mentem tovább. A melltartón keresztül kezdtem kényeztetni a melleit ajkaimmal, majd egy idő után nem tudtam visszafogni magam, érezi akartam, mennyire kíván. Elkeztem a hasán keresztül közelíteni a kezemmel nőiessége felé, de mikor már a bugyija szélénél jártam, hirtelen elkapta a kezemet. Feljebb kúsztam, hogy lássam az arcát, de a szemiből csak vágyat tudtam kiolvasni. Viszont, mintha valamit mondani akart volna.

- Mi a baj? Valamit rosszul csináltam? – eddig senki nem panaszkodott, de Kris semmilyen tekintetben sem olyan, mint azok a lányok, akikkel eddig dolgom volt. Ezért gondoltam, hogy talán ebben is más kell neki. Bár így is gyengédebb voltam vele, és odaadóbb, mint szoktam.

- Nem. – nem értettem semmit, de erre a kijentésére felbátorodtam, ezért megmozdítottam a csípőmet, ami a nőiségének nyomódott ebben a helyzetben. Erre ismét leállított:

– Állj! Neh....csináld!- nem volt valami egyértelmű, de inkább leálltam, és kicsit ingerülten megkérdeztem tőle:

-  Csináljam? Vagy ne? Kristen beszélj világosan az istenért! 

Kb. fél perc múlva tudott csak megszólalni, aminek egyrészt örültem, mert ez azt jelentette, hogy nagyonis jól csináltam, amit csináltam, másrészt feszülten vártam, mit fog mondani.

- Én szűz vagyok!

14. fejezet

Szóval, mivel annyira akartatok Rob szemszöget, itt van. xD Szóval jól kibasztam veletek, még egy ideig nem tudjátok meg, hogy mi történt a vallomás után xD Azért ne nagyon utáljatok, ha kérhetem J Jó olvasást! :D

Az év elején elterjedt a hír, hogy új lány jön a suliba. Megörültem, hogy egy újabb kis kalandban lesz részem, úgysem tudnak ellenállni nekem. Mindig is tudtam magamról, hogy milyen hatással vagyok a nőkre.

Az első nap, rögtön láttam, hogy Ő az, amikor a kapu felé közeledett. Emlékeztem volna rá, ha már láttam volna. Biztos voltam benne, hogy Ő az új lány. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem. Egészen apró, törékeny, de gyönyörű.

Láttam, hogy összebarátkozott Ashley-vel és Nikki-vel. Nem igazán ismerem őket, de szimpatikus lányok, olyanok, akiket nem feltétlenül megdugni akarok. Az ebédlőben is mellettünk van az asztaluk, gondoltam már rá, hogy esetleg összehozhatnánk a két bandát. De ezt az ötletet mindig elhesegettem. Most pedig főleg, mert meg kell kapnom az a lányt. Utána pedig nyilván nem akar majd velem egy legtérben tartózkodni. Mint az összes többi csaj is akit eddig megkaptam.

Viszont akkor még nem sejtettem, hogy vele nem lesz ilyen könnyű dolgom.

Délután megint láttam, amikor kijött a suliból. Valamin nagyon elgondolkodott, aztán egyszercsak azt láttam, hogy egy óriásit csesződött egy repedésben. Muszály volt nevetnem. Azért reméltem, hogy nem minden téren ilyen ügyetlen...

Meglepett, hogy nem sértődött meg, mint mindenki más, akit kinevetünk, hanem teljesen lazán kezelte a helyzetet. Azt állította semmi baja, de amint elindult, megfájdult a lába. Kikapta a kezemből a telefont, majd megkérdezte a nevemet. Megmondtam neki, aztán megpróbáltam visszakérni a telefonomat, de közbeszólt. Azt mondta, hogy ha nem akarom neki odaadni, akkor én vigyem haza. A hátamon. Szívesen megtettem volna, és ezt majdnem ki is mondtam, de amikor szólásra nyitottam a számat, Kel haverom megkerdezte, hogy tényleg annyira fáj-e neki. Persze, az aggódó mackó... Kristen válaszából csak úgy sütött, hogy nem szívesen kért pont tőlünk segítséget. Érezni lehetett belőle a megvetést. Pedig még csak nem is nem is ismer. De remélhetőleg meg fog. Legalábbis engem egészen közelről...

Taylor már emgint értetlenkedett. Azt hiszem ki kéne rakni a bandából. Illetve valahogy távolabb tartani magunktól. Mindig ő kever minket bajba, egyszer már majdnem kirúgták a suliból.

A gondolataimból a lány hangja szakított ki. Még a nevét sem tudom. Holnap első dolgom lesz mekérdezni Jessicától. Ő az informátorom a suliban. Mindent tud, mindenkiről. Egyszer le is feküdtem vele, de mindketten tudjuk, hogy nem lesz belőle semmi. Szóval azóta egyikünk sem nyomul. Barátoknak sem igazán nevezném magunkat. Összefutunk néha a folyosón, köszönünk, és ha valamit szeretnék tudni, ő azonnal megmondja. Ennyi. Tőle tudtam meg az új lány érkezését is. Akiről még álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű. És, hogy ilyen nehéz megszerezni.

Mikor befejezte a beszélgetést, visszaadta a telefonomat, és elkezdett zenét hallgatni. Nem akart többet velünk társalogni. Mégis mitől ilyen beképzelt?

Aztán mikor megjött az apja, betámogatta őt a kocsiba, aztán mikor visszanézett intettem neki. Nem intett vissza. Miért gondolja, hogy Ő több, mint mi? Mire ilyen fenemód büszke? Nem látszik gazdagnak. Inkább mi lehetnénk a nagyképűek. Illetve az is vagyok, de nem a pénz miatt...

*

Másnap megkérdeztem Jessicát, hogy hívják a lányt. Kristen. Kristen Stewart. Kris. Milyen gyönyörű még a neve is. Az egyik órán azon kaptam magam, hogy egy üres lapra firkálgatom a nevét. Illetve csak a monogramját. Kel mellett ültem, aki úgy bámult rám, mintha most árultam volna el neki, hogy nem létezik a Télapó. Percekig a füzetemet nézte. Aztán rám nézett. Mostmár aggódva. Nem értettem mi baja van. Igazából azt sem, hogy nekem mi bajom van. De biztos csak azért van, mert már régóta nem...Szóval kellene már egy csaj. És Ő látszik a legjobbnak. Ezért kell megszereznem. Minél hamarabb.

Ebédnél odamentem hozzá, amikor nem tudott válsztani a saláták közül. Gondoltam próbálok kedves lenni. De nem igazán vált be. Nem igazán akart velem beszélni, legalábbis nekem nagyon úgy tűnt. A tanácsomat sem fogadta meg, amit rosszul tett, mert egy nem igazán nőies mozdulattal köpte a tányérjába. Aztán a fejemre borította a tálja tartalmát. Ekkor elvágtak mindent. Visszarántottam magamhoz, a tĺat pedig kivertem a kezéből. Mit képzel magáról? Ő is ugyanezt kerdezte tőlem. Csak Ő ordítozva. Így az lett a vége, hogy az igazgatóhoz küldtek minket.

Nem játszhat velem csak úgy. Nem Ő irányít. Akkor eldőntöttem, hogy meg fogom kapni. Mindegy, mit kell tennem érte. Az enyém lesz. Segített az, hogy az igazgató azt kérte, hogy öleljük meg egymást. Meg is tettük. Csak Kristen egy kicsit tovább csimpaszkodott belém. Ez adott egy kis önbizalmat. Illetve, növelte azt. A sors megintcak a kezemre játszott, mert ott felejtette zavarában a táskáját. Hihetetlen érzések kerítettek a hatalmukba, amikor az ujja a számhoz ért. Mindent megadtam volna, hogy ne csak az ujját érezzem ott.

Aztán egyértelmű célzásokat adtam arra, hogy mit szeretnék tenni vele. Erre megint mérges lett, aminek az lett a vége, hogy a testünk teljesen egymásnak simult a relytekhelyünkön. A vágyam azonnal életre kelt, amit Ő is megérzett, azonnal megmozdította a csípőjét, mire még közelebb vontam magamhoz, erre már Ő is felnyögött. Viszont utána belemarkolt a hajamba, mire elngedte, ő pedig azonnal kislisszolt.

Az udvaron nem tudtam nem meghallani, amint Ash visítozik vele. Szemmelláthatóan hatással volt rá az akcióm.

Megtudtam Jessicától, hogy az anyja elutazik ma, aztán összeállt a kép. Az apám az anyja főnöke. Szuper. Ezentúl mindig tudni fogom, mikor nem lez otthon az anyja.

Akkor este is átmentünk egy kis buli reményében. De igazából én csak kíváncsi voltam a reakciójára. Viszont inkább az én reakcióm lehetett érdekes. Amint megláttam egy szál rövidnadrágban és egy topban, ráadásul melltartó nélkül, már nem érdekelt, beenged-e. Csak a látvány számított. Csodálatos volt. Csak az a kötés éktelenkedett a lábán.

Másnap rosszul nézett ki, illetve most is gyönyörű volt, de látszott rajta, hogy nincs minden rendben. El is ájult. Aztán a hősszerelmes megmentette. Szuper.

A következő napokban ott kötöttem belé, ahol csak tudtam. Még hazugságokat is állítottam róla Joe előtt. Ennek meg is lett az eredménye. A patkány elfutott. A haverjait meg rám küldte, hogy szedjenek szét. Ezek után még durvább voltam Kristennel. Akartam Őt. Nem akartam tovább várni. Azt mondta egy gyenge pillanatában, hogy ha nem fizetek neki, akkor nem teszi meg. Persze nem vettem komolyan, de ez jó oknak tűnt, hogy lejárassam mindenki előtt. Azt akartam, hogy neki is fájjon annyira, mint nekem.

Viszont arra nem számítottam, hogy ekorát tud ütni. Eddig csak pofozott. De most még a sebem is felszakadt, ami be volt varrva.

Mikor aznap hazaértem, apa már otthon volt. Azzal fogadott, hogy szeretne beszélgetni velem. Hát beszélgettünk....