18. fejezet

(Kristen)

Reggel megbeszéltem anyával, hogyha tényleg megemlíti nekünk is Mr. Tillman azt a tábort, akkor elmehetek. Különben is már érdekel egy ideje a színészet, de eddig nem volt rá lehetőségem, hogy kipróbáljam magam. Semmiképpen nem szeretném elszalasztani a lehetőséget.Csak egy zavaró tényező akad. Robert. Reméltem, hogy meggondolja magát, de nem lett szerencsém.

Én voltam az utolsó, aki megérkezett a kapuba a többikehez, és rögtön be is jelentettem, hogy elengedtek.

- Kris!- visított Ash – Ugye tudod, hogy imádlak? Rob is tegnap este beszélte meg a szüleivel, így mindenki jöhet! – és ezzel egy puszit nyomott az arcomra.

- Jaj, de szuper! Reméltem, hogy elengednek! – mondta Nikki, majd ő is megölelgetett.

- Nah, kislány! Akkor majd bulizunk egy jót! – mondta Kell, és megszorongatott fél kézzel.

Jackson is odajött és megsimogatta kicsit a hátam, mondván, hogy minél többen vagyunk, annál nagyobb lesz a buli.

Mindenki mellettem állt, csak Rob állt velünk szemben, és mintha nem igazán örülne annak, hogy én is megyek.  Nem is csodáltam, a tegnapiak után. Ezek után lehet, hogy azt is megbánta, mikor azt mondta, egyesítsük a két bandát. Én viszont nem. Kel és Jackson is rendesek voltak velünk. Ash és Nikki pedig odáig voltak értük, persze csak barátilag.

Ash hangja szakított ki a gondolataimból.

- Rob, te nem is örülsz, hogy jön? Teljes lesz a csapat!

- De, örülök! – mondta egy elég gyenge álmosollyal.

- Nem látszik! Mindenki idejött körülujjongani, te meg állsz ott, mint egy fasz! – igen, ez Nikki, ami a szívén, az a száján. Legalábbis mostanában ilyen a stílusa...

- Jah, csak ez a bajod? – mondta, és ezek után minden olyan hirtelen történt.

Rob odalépett elém, végigimított egyik kezével az arcomon, aztán megcsókolt. Csak úgy. Hirtelen. A semmiből. Én meg lefagytam. Illetve nem egészen. Pár másodpecig hagytam, hogy az enyémekhez szorítsa ajkait, majd én is bekapcsolódtam a játékba.

Viszont mikor észrevette, hogy én is élvezem, azonnal elhúzódott tőlem.

- Mostmár boldog vagy? – vetette oda Nikkinek.

Mindenki csodálkozva bámult utána, mikor fogta magát és berohant az épületbe.

- Hú, csajszi, nem is mondtad, hogy ilyen komolyak a dolgok!

- Mert nem is! – szóltam rá Ash-re.

- De hát csak úgy ilyet csinál mindenki előtt... – folytatta Nikki

- Állj le! És menjünk be, nem csináltam meg a házimat, leírhatom rólatok?

- Persze hugi! – mondta azonnal Ash

- Akkor sziasztok! – köszöntünk el a fiúktól egyszerre.

Még az első óra előtt sikerült lemásolnom az egész napi leckéket, szerencsére nem volt sok.

Egész jól ementek a délelőtti órák, Mr. Tillman tényleg bejelentette a tábort, jelentkeztem is rögtön.

A szünetekben alig találkoztam valakivel a bandából, csak Ash-be és Nikki-be futottam bele egyszer, meg Jackson köszönt rám a folyosó másik végéből az egyik szünetben. Persze mindenki rám nézett egyből, én meg szokás szerint fülig pirultam.

Ezen az eseten kívül minden megszokott és nyugis volt. Csak az a baj, hogy az ebédszünet is megszokott volt, tehát egyáltalán nem nyugis.

 Ash-ékkel az ebédlő bejáratánál futottam össze, és egyenesen a közös asztalhoz mentünk, ahol a fiúk már eléggé jó hangulatban voltak, mindenki arcán fülig érő vigyor ült.

- Na, mi ilyen vicces? Én is nevetni akarok! – nézett rájuk bociszemekkel Ash.

- Áhh, semmiség! – mondta rögtön Kellan.

- Hát jó...- törődött bele Ash, miközben helyet foglaltunk mind a hárman.

Én megint Rob mellé kerültem, ami nem tett túl jót a szívemnek, ugyanis minden eddiginél gyorsabban kezdett el verni, főleg, amikor később evés közben egymáshoz ért a karunk is.

Nem igazán kapcsolódtam be a közben mellettem folyó beszélgetésbe, ahogy Rob sem.

Sokkal jobban lekötötte a figyelmemet Rob, akire lopva rápillantottam, szerencsére nem vett észre egyszer sem.

Mikor befejeztük a kajálást, újra megkockáztattam egy pillantást, de szinte megijedtem, mikor láttam, hogy Rob dermedt arccal bámul rám. Kábé olyan szemekkel nézett, mint egy gyilkosra szoktak. Tele volt a tekintete megvetéssel, és csalódottsággal.

- Mi van fiatalok, csaknem rosszul sikerült az este? Vagyis  a délután...-méregetett minket Kel.

- Reggel még nem úgy tűnt! – moslygott Nikki.

Gyorsan elkaptam a tekintetem Rob szemeitől és fenygetően néztem Nikki-re, aki rögtön elvonta Kel figyelmét is, szóval értette a célzást. Ash és Jackson semmit nem vettek észre ebből a kis közjátékból, inkább egymássla voltak elfoglalva. Mintha kedenének összemelgedni...

- Kristen...-szólított halkan Rob, szerintem rajtam kívül senki sem hallotta.

- Tessék? – kérdeztem, persze én is csak halkan.

- Te...mit gondolsz rólam? – nézett aztán a szemembe.

Teljesen lefagytam. Most erre mit mondjak? Hogy először úgy gondoltam, hogy egy hülye tapló, seggfej, bunkó, faszkalap..., de mostanra meg belehabarodtam? Először is nem hinné el. Másodszor pedig...Ő nyilván nem érez így. Még hasonlóan sem.

Kábé egy perc néma csönd és jópár mély sóhaj után végül Ő szólalt meg:

- Inkább hagyjuk. – mondta lemondóan.

- Ne! – mondtam kicsit hangosabban, mint kellett volna, közben megfogtam a karját. Meglepetten kapta rám a tekintetét.

- Mi van? Eszedbe jutott valami?

- Igen. Vagyis...nem.

- Hagyjuk, jó? Maradjunk az egyeszségünknél! Barátok. – az utolsó szót némi undorral ejtette ki, és enyhe grimaszt vágott közben, de nem igazán vettem figyelembe ezt. Végülis igaza van. Mi más lehetne köztünk?

- Rendben. Legyünk barátok!

- Nagyszerű…-mondta, majd abban a pillanatban becsöngettek.

VÉGE

xD nemhogy elhiszitek :D holnap jön a friss xD

Bocs, de ezt muszály volt.