8. fejezet

Itt is van :) nem lett hosszú, de holnap is kaptok, ígérem :) Persze csak ha meg lesz a 10 komi :) Remélem azért nem basz szét az ideg teljesen xD Addig is utáljatok! 

Nagyon örültem, hogy anya hagyott sokáig aludni, de még így sem volt kedvem felkelni, pedig már délután fél egy volt. Lassan, komótosan kikászálódtam az ágyból és kimentem a fürdőbe. Csak megmostam az arcomat, majd a vacsora előtt kifestem magam. Lementem az emeletről, de fordultam is vissza, mer eszembe jutott a cipőm. Egész nap abban kell lennem, hogy este ne süljek fel vele. Aztán lejöttem a lépcsőn a pizsamámban, egy elgáns magassarkúban. Szuperül nézhettem ki. Anyám szépen ki is nevetett, de megértette, hogy miért vettem fel.

Aztán egész délután a konyhában ügyködtünk, én kicsit lassabban a cipők miatt, de legalább segítettem. Egész nap csak a pizsimben voltam, anya is csak pólóban és melegítőben flangált. Végülis nem látja senki. A vacsora fél hétre volt megbeszélve, anya már fel hatkor elkezdett készülődni, én viszont csak 6-kor. Ráérünk nem? Minek úgy sietni?

Felvettem a szoknyát, egy rózsaszín melltartót, a blúzt és a cipőt pedig vissza. A hajamat kifésültem, egész jól nézett ki így is. De azért nem volt sokkal jobb, mint kócosan! Feldobtam egy kis alapozót meg púdert, majd szempillaspirált és kész is lettem. Az egész nem volt több 20 percnél. Ez is csak a sok csomó miatt, ami a hajamban volt. Mikor leértem a lépcsőn pont csengettek. Anyám már az ajtónál állt, a kosztümjében és nagyon jól nézett ki! Én is megnéztem magamat a tükörben, és meg kell hagyni, csinos voltam. Sőt, túl csinos is, át kellene vennem ezt a blúzt...De arra már nem volt időm, hogy felszaladjak, mert amint anya meglátta az arckifejezésemet, azonnal kitárta az ajtót. Hát kösz szépen, anya.

Mikor kinyitotta, az első akit megláttam Richard volt. Azaz Mr. Pattinson. Miért tegezem? A másik pedig Claire. MRS. PATTINSON! Kristen, fogd fel! Mr. és Mrs. Pattinson! Oké, azt hiszem menni fog!

-Jó estét, fáradjanak beljebb!- fogadta őket kedvesen anya.

-Jó napot! Vagyis estét! – bénáztam megint. De ez már nem meglepő. Viszont ők csak mosolyogtak. Egy nevetést hallottam csak a hátuk mögül. Gondoltam, hogy ki lehet az. És lám, tényleg jól gondoltam. Ott vigyorgott rajtam, mint valami....valami...

- Oh, ő itt Rob? –szakította félbe gondolatmenetemet anya.

Igen, kb. ilyennek képzeltem az arcát, mikor meglátja, hogy Rob nem egy angyalarcú kis srác.

De végül nem szólt semmit, csak mindenkinek adott egy arcrapuszit, még Rob sem ellenkezett. Sőt, mikor én is mindenkit megpusziltam, Rob nekem mindkét arcomra adott, hogy miért, arról fogalmam sincs. De jólesett. Pedig nem kellett volna, hogy ennyire jó legyen! De mindegy, az este további részében úgysem fogok rá figyelni.

Viszont amikor átmentünk a nappaliba, én végig magamon éreztem a tekintetét. Mikor megfordultam, hogy lássam tényleg néz-e – muszály volt, egyszerűen muszály!!! – éppen a lábamat nézte, majd haladt egyre feljebb, aztán megállapodott egy ponton. Igen, a fenekemen! De kit érdekel?

Leültünk, és anyám volt olyan bűbájos, hogy mellém ültette Robot, a kétszemélyes kanapéra. Richardék (Mr. Pattinson!!! Mr. Pattinson!!!) ültek a háromszemélyesen, anya pedig egy külön fotelban.

Az a seggfej végig rajtam járatta a szemét, már attól féltem kiesnek!

Aztán átmentünk az étkezőbe, én segítettem anyának behordani a kajákat. Aztán R...MR. PATTINSON (!!!) a desszert előtt azt mondta, inkább maradjak, és majd ő segít anyának. Hallottam, hogy valamiről sutyorognak, de akármennyire figyeltem, nem értettem, miről beszélnek. Viszont sejtettem, hogy Robbal és/vagy velem kapcsolatos.

Azért sem tudtam volna figyelni, mert Mrs. Pattinson (végre megjegyeztem!) engem kérdezgetett.

-És, Kristen, hogy megy a tanulás? Milyen az új iskola?

- Nagyon jól, köszönöm, és az iskola is tetszik, bár van egy-két személy, akik hátráltatnak. – itt alig egy másodpercre Robra néztem, de Ő így is észrevette, mivel még mindig engem nézett.

-Oh, ezt igazán sajnálom. – úgy látszik, ő még nem tud semmit, arról, ami Robbal történt. – De idővel majd megoldódik minden! Próbáld minél messzebb elkerülni azt a személyt! – Mintha az olyan könnyű lenne! Itt ül szemben velem, bassza meg! De ehelyett, csak annyit mondtam:

- Majd igyekszem!

Anya és Mr. Pattinson is megérkeztek a desszerttel, majd anyám, miközben kihordtuk a tányérokat, a konyhába azt mondta:

-Most pedig szeretnék teázni kicsit a főnökömékkel, és közben KOMOLYAN beszélgetni velük, kérlek menjetek fel addig Robbal a szobádba! – mi van? Nehogymár! 10 éves koromban is ezt csinálta, ha velem kb. egykorú gyerek jött vendégségbe, akkor elküldött játszani a szobámba. Miért hiszik mindig azt, hogy 2 egykorú azonnal megérti egymást? Persze ez így is van, kb. az ember 5 éves koráig, és nem tovább.

-Anya, már igazán leszokhattál volna erről, nem vagyok kislány!

-Tudom, és nem is tenném ezt, ha nem lenne tényleg fontos ez az állás nekem! – nézett rám kiskutya szemekkel.

-Na jó, de amint befejeztétek, azonnal gyere fel, és hívj le minket! Hallottad?

-Igen.

Nem úgy nézett ki, mint aki meglepődött. És akkor esett le. Richard! Szarok rá, h Mr. nemtomkicsoda... RICHARDNAK hívom és kész. Ezt akarta anyámtól! De nem szeretnék jelenetet rendezni előttük, Claire miatt sem, mert kedves nő, és nem tehet arról, hogy ilyen fia van.

Visszamentünk az étkezőbe, megfogtam Rob karját, mire felállt, és szóltam a többieknek, hogy felmegyünk, beszélgessenek csak nyugodtan. Rob nem kicsit vágott döbbent arcot, nyilván nem tud semmit az apja akciójáról. A lépcsőn felfelé már kibaszottul fájt a lábam, amint felértünk, levettem a cipőmet, és mezítláb mentem a szobáig. Rob végig mögöttem jött, mint egy kutya. Bementem a szobámba, majd miután Rob is bejött, becsuktam magunk mögött az ajtót.