4.fejezet b)

- Valamilyen Joe, azt hiszem.

- Nem ismerek semmilyen...-már nem tudtam folytatni, mert egy igazi félisten lépett be az ajtón. Csak remélni tudtam, hogy ő Joe.

-Joe?

-Igen. Én hoztalak be, amikor láttam, hogy rosszul vagy.

-Köszönöm.-mondtam, Joe pedig leült az ágy mellett lévő székre.

-Magunkra hagyna, kérem?-mondta a nővérnek. De miért is?

-Persze aranyoskáim!-De miért is???

- Kristen! Én...szóval tudnod kell, hogy régóta figyellek, illetve, amióta itt vagy a suliban. Az első pillanattól kezdve tetszel nekem. És nagyon szeretnélek megismerni közelebbről.- hát mit mondjak? Úgy ledöbbentem, mint még soha. Ilyet még soha nem mondtak nekem. SOHA. És az utolsó mondatában sem volt semmi kétértelműség. Nem úgy mint Rob szavaiban. Ő csak meg akarna dugni. Hozzáteszem: nem fog. De most legkevésbé Rob érdekel. Itt van előttem egy srác, aki megmentett. És kurva jól néz ki. És tetszem neki. Akkor miért is ne randizhatnék vele?

-Nah, mit szólsz? Remélem nem ijesztettelek meg, vagy ilyesmi, mert akkor bocs. Csak mert nagyon hallgatsz. –annyira aranyos volt, hogy meg kell zabálni. Muszály volt elmosolyodnom rajta. De nem hagyhattam továbbra is kétségek közt, ezért válaszoltam:

- Nagyon jól esik, hogy ilyen őszinte vagy. Egyáltalán nem ijesztettél meg-itt már szinte nevettem- És igen, szivesen randiznék veled.

-Ez most komoly? Hát ez szuper.-úgy örült, mint majom a farkának. – Itt maradjak veled?

-Nem, menj csak az óráidra!

- Nem, ma tanulmányi kirándulásra mentünk volna, ezért úgyis fel vagyok mentve az órák alól.

-És te itt maradtál velem? – itt már fel kellett ülnöm.Nem hiszem el, hogy ilyen pasi létezik. Aki nem csak a lyukra játszik. Kimásztam az ágyból és megöleltem. Nem olyan magas mint Rob, de magasabb nálam. De miért hasonlítgatom állandóan Robhoz? És az illata sem olyan jó... ELÉG Kristen! Joe nagyon aranyos, és tényleg kedvel téged!

-Tudod Joe, te is tetszel nekem! Nagyon is!-mondtam neki mosolyogva, majd adtam egy apró puszit az ajkaira. A nővér pont akkor jött be. Hát ez szuper!

-Látom már jobban van, Stewart kisasszony. Elmehet, de csak haza! Semmi lógás! Pont ebédszünet van, ha akarja ebédeljen itt!

-Köszönöm! Viszlát!

Majd kézenfogva kimentünk Joe-val.

Úgy gondoltam jó lenne beszélni kicsit Ash-ékkel is, ezért ott maradtam ebédre. Az ebédlő most nem volt tele, biztosan sokan mentek arra a tanulmányi kirándulásra. Csak a mi asztalunknál ült Ash és Nikki, a szomszéd asztalnál a menőcsávók, Egy kicsit távolabb egy nagyobb csajbanda, meg egy fiúbanda, meg néhol pár emberke. Kb 30-an lehettek az egész ebédlőben. Nem kicsit vágtak döbbent fejet, amikor Joe-val kézenfogva sétáltunk be. Igazából csak a srácok meg a barátnőim. Meg egy nagyobb csoport, gondolom ők voltak Joe haverjai. Kicsit furcsálhatják, hogy tanulmányi kirándulás helyett becsajozott.

-Odaülök hozzájuk, oké?-intett a fiúk felé.

-Pontosan kikhez is?

-Arra gondolsz, hogy én milyen klikkbe tartozom?-mosolygott.

-Végülis igen!-nevettem.

-Focizom.

-Ó, az szuper! – közben elkísért egészen az asztalunkig.

-Igen, az! Akkor megyek, jó pletyizést!

-Bolond!-olyan jó, hogy meg tud nevettetni!

Adott egy puszit a számra, majd elment. Mikor leültem, csak akkor vettem észre, hogy Rob az egészet végig figyelte. De kit érdekel?

-Sziasztok csajok!-köszöntem a döbbent arcoknak.

-Szia-mondták egyszerre.

-Együtt jártok Joe Ryan-nel? –kérdezte Nikki.

-Igen. Miért?

-Mert egy seggfej!-hallottam a szomszéd asztaltól, méghozzá Rob szájából.

Ezt nem hiszem el, már megint beszólt.

-Beszóltál köcsög?-ezt muszály volt, nem érdekel, ha bunkó voltam.

Most nincs itt egy tanár sem. A konyhás néni rózsaszín hajhálóban meg csaknem küld el az igazgatóhoz...Most vettem észre, hogy Joe kiment a srácokkal az udvarra. Legalább ő nem hallja, milyen paraszt vagyok.

-Igen be. Ribanc.-ilyen nincs.

-Mi a fasz bajod van? Mért érdekel, ha járok valakivel? Mért érdekellek egyáltalán? Hagyj békén végre!

-Én hagyjalak békén? Ha jól érzékeltem, te is élvezted a kis akciónkat az igazgatói irodában.-erre a lánycsapatból hangos sóhajok hallatszottak, a menőcsávók meg füttyögtek.

-Először is: nem az igazgatói irodában volt, hanem a titkárnőjéében. És egyáltalán nem élveztem. Ha élveztem volna, akkor vajon ott lenne, az a kopasz kis foltocska a tarkódon, amit ügyesen elrejtettél? Kitől kérted kölcsön a fésűt? Az egyik szurkolólánytól? –erre az egyik csajszi bekiabálta, hogy: -Tőlem. Ezek szerint beletrafáltam.- És mit kapott érte cserébe? –kérdeztem Robtól, közben közelebb sétáltam hozzá. – Ha engem nem kaptál meg, ő is jó volt?

-volt még köztünk egy lépésnyi távolság, de nem jött közelebb, hanem egyszerűen csak belemarkolt a csípőmbe, erre lekevertem neki egy pofont és ott hagytam. Kiszaladtam Joe-hoz, és átöleltem.

Kézenfogva hazasétáltunk, de nem jött be a házba.

*

Amikor anyám hazaért este 7-kor, bocsánatot kértünk egymástól mind a ketten, ő pedig sírva fakadt, amikor megtudta, hogy összeestem a suliban.

Aztán elkértem telefonon a leckéket, megcsináltam, elmentem lezuhanyozni és néztem éjjelig a TV-t. José-Armando megpofozta Paulinát. Úgy kell neked, büdös ribanc!

Holnap Joe jön értem kocsival. Már alig várom. Soha nem volt még pasim. Olyan izgalmas! De korántsem olyan jó érzés, mint azt hittem. Inkább olyan, mintha minden ugyanolyan lenne, csak van egyvalaki, akire mindig számíthatsz. A barátaidon kívül is. Nem vagyok benne biztos, hogy ez minden amit éreznem kéne. De majd csak kialakul a többi is.

Reggel már nem kell korábban kelnem, a lábam begyógyult, már nem sántikálok annyira. Ezért csak éjfélkor nyomott el az álom....